A zongora váz megerősítése és az öntöttvas keret (öntvény) kialakulása

A XIX. század végétől a hangolási magasság emelkedésén kívül a hangterjedelem fokozatos kiterjesztése is növelte a zongorában lévő húzóerőt (ez a mai zongorákban kb.18-20.000 kg). Érthető, hogy a XIX. század zongoraépítői minden eszközt végigpróbáltak a zongora testének megerősítésére, szilárdságának növelésére.

Legfőbb feladatnak minden készítő a lehető legszilárdabb váz kikísérletezését tartotta, hisz ennek a hatalmas húzóerőnek, amely egy felhangolt zongorában a húrok kifeszítésével létrejön, megfelelő ellentartás kell. A zongora testének szilárdítására érdekes kísérlet W. Stodart 1820 körül készült Comensations-Pianoforte-ja. A húrok húzóerejét már eddig is beleépített vastámasztékokkal ellensúlyozták, Stodart hangszere ezeket csövekkel helyettesíti. Célja ezzel részben a szilárdság biztosítása volt, de ezenkívül ezek a csövek, amelyek a tőkét és a húrok felfüggesztésére szolgáló tartórészt támasztják ki, Stodart elképzelése szerint a hangolás tartósságát is javítják. A húrok felett futó 8 cső ugyanis ugyanabból az anyagból készült, mint maguk a húrok, tehát a meleg és hideg hatására a húrokkal arányosan változtatták hosszukat. Egyúttal ezek a csövek hangerősítésre is szolgáltak. A Stodart-féle kísérlet volt az első próbálkozás valamilyen zárt egységgel, szilárd fémkerettel erősíteni a zongora vázát, ellensúlyozni a húrok húzóerejét. 

Néhány év múlva, 1825-ben a philadelphiai Alpheus Babcock hárfa alakú öntöttvas-keretre kér szabadalmat, amelyet asztal alakú zongorára csavaroztak. Ez az első eset, hogy teljesen egy darabból készítik a húrok felfüggesztésére és a tőke erősítésére szolgáló fém-támasztékokat.

1833-ban a philadelphiai Conrad Meyer már önöttvas-kerettel készült hosszú zongorát állít ki.

1840-ben kap szabadalmat a bostoni Jonas Chickering olyan öntöttvas-keretre, amelybe a tőkét is bele lehet építeni és amelynél a húrok felfüggesztése is közvetlenül a keretre történik.

Az öntöttvas-keret (öntvény) beépítésére aztán lassacskán minden gyártó átáll. Ezt a magyar nyelvben leginkább ún. páncéltőkének hívjuk, így terjedt el az elnevezés, de valójában ezt az öntöttvas merevítő keretet jelenti.

Forrás: Gát József: A zongora története (Zeneműkiadó Vállalat, 1964.)