A rezonánsfa anyagáról
A zongorakészítők általános tapasztalata, hogy a felső oktávok számára a sűrű, a basszus számára pedig a ritkább évgyűrűs fa alkalmas. (A rezonánsok készítése, ma is csak tapasztalaton, gyakorlaton alapuló munka. A megfelelő anyag kiválasztása „kopogtatás” által, és még sok mesterfogás, amelyet csak évtizedes gyakorlat hozhat meg.)
Siegfried Hansing 1888-ban kiadott munkájában így ír a rezonánslap anyagáról: „Gorombább évgyűrűvel… is elértem erős diszkant hangzást, mégis ebből a hangzásból hiányzott az igazi énekhang finom vonala. A legrosszabb hangot mindig kemény, nehéz, sok gyantával átitatott deszkákból kaptam. Minél öregebb a fa, annál kisebb lesz a gyantatartalma és minél lazább lesz emellett a puhafa, annál szabadabbak és kötetlenebbek lesznek a gyűrű-vonalak és annál akadálytalanabbul tudja a rezgéseket véghezvinni. A gyanta eltávolítása által a fa nyer hangzásban, de ha a gyantatartalom teljesen elhasználódik, a fa korhad és szövete összeesik, hangja ezáltal ismét rosszabb lesz…Magától értetődik, hogy nagyon fontos hogyan és hol nőtt a fa. Ha lassan nőtt, akkor évgyűrűi szorosak, a szálak egészen közel fekszenek egymáshoz. Ezért olyan fát szabad csak rezonáns készítéséhez választani amelynek gyors, erős növése van, ezt abból lehet felismerni, hogy a fának egyenes a növése, nagy magasságot ér el és nagy az átmérője.”
( Joseph Wachtl és Jacob Bleyer, szintén 19. századi zongorakészítők röpirata szerint a mesteségesen szárított fa jobb, mint a pusztán az időtől kiszárított. A szárítókamrába kerülés előtt 48 órát gőzölték a fát – sós víz alkalmazásával – , hogy az kioldja az esetleg meggyülemlett gyantát a rezonáns anyagából. Hansing cáfolja, hogy a gőzölés vagy bármilyen anyaggal való impregnálás eredményre vezetne. Tapasztalata szerint – és ez álalában a szakírók véleménye – a sok éven keresztül fedél alatt szárított fa adja a legjobb eredményt.
Ma kizárólag lucfenyőből készítenek rezonánst. Több ízben kísérleteztek más faanyagokkal pl. cédrussal, mahagónival (sőt 1823-ban Johann Jacob Goll bécsi hangszerkészítő vasból és rézből készített rezonánst, Welcker pergamennel kísérletezett) de eddig a lucfenyőn kívül semmiféle anyag nem vált be.
Forrás: Gát József: A zongora története (Zeneműkiadó Vállalat 1964.)
