A zongora húrozata
A mai zongorákon, az egyes típusoknál vannak ugyan eltérések, de általában a legalsó oktáv egy vastag fonott húrral, az utána következő 8-9 hang két vékonyabb fonott húrral és (rendszerint a kis c-től felfelé) a többi hang három sima húrral van ellátva (acélhúrok), amelyek a magasabb oktávokban egyre vékonyabbak.
A különböző gyárak mindegyike más és más beosztású húrrendszerrel dolgozik. Még ugyanannak a gyárnak különböző típusain is változik a húrok erősségének beosztása, hiszen a húrozat a konstrukció szerves része, és ha a konstrukció változik, akkor ezzel arányosan a húrozatnak is változni kell.
A húrok anyaga a történelmi hangszereknél a lehető legváltozatosabb: bél, vörösréz, sárgaréz, acél, ezüst, sőt még arany is. Igazán azonban csak az acél és a sárgaréz húrok váltak be. Már Virdung (XV. század) azt javasolja, hogy a mély hangok húrjait sárgarézből, a magas hangokét pedig acélból készítsék. A fonott húrokat Franciaországban alkalmazták először 1675-ben. (Érdekes megjegyezni, hogy a lágyabb hangszín elérésére régen ritkább fonást alkalmaztak, mint a ma készített fonott húrok.) A zongora fonott húrjai egy belső magból (vékonyabb acélhúr) és egy külső ráfonásból állnak ami sárgarézből készül. Minden húrnak egyedi a mérete, hosszát és vastagságát tekintve is. Így ha elszakadna egy basszushúr valamelyik pianínón vagy zongorán, azt méret szerint lehet újra fonatni.
A felső oktávokon ma általánossá vált többszörös húrozás Schrötertől származik, a 18. századból. Már a clavichordnál találkozunk a húrok kettőzésével. Ennek csak részben volt az a célja, hogy erősebb hangot kapjanak, ennél fontosabb volt az, hogy húrszakadás esetében se legyen hiányos a skála. Valószínűleg a clavichord-tradíció hatására készült az első zongorák többsége is megkettőzött húrozással.
A mai zongora, sokszorosan vastagabb húrjaival már egészen más hangszertípust testesít meg, mint a chlavichord és cembalo mintájára kialakított első példányok. Ami a XIX. század elején még csak kísérlet volt, ma általános gyakorlattá vált. A mai zongora olyan vastag húrokkal van felszerelve, hogy a húrozat szempontjából közelebb áll a harangjátékhoz, mint a régi zongorához. (A zongora vékony húrjai is vastagabbak, mint a cembalo basszus húrjai. Összehasonlításul: a cembalón használt legerősebb húr 0,50-es átmérőjű, a zongorán altalában használatos legvékonyabb húr 0,775-ös.) A húrok olyan vastagok és ennek következtében annyira meg vannak feszítve, hogy ha összehasonlítjuk egy Stein-féle zongora (Johann Andreas Stein 1728-1792) húrozatát egy mai zongoráéval, szinte azt hisszük egészen másfajta hangszerről van szó.
Forrás: Gát József: A zongora története (Zeneműkiadó Vállalat 1964.)
